Pazsiczky Steffi interjú – Kárpátia Cipzárjavitó Bt.

Első interjúalanyommal először 2020 nyarán találkoztam, mikor elromlott az egy évvel korábban viszonylag drágán vásárolt hátizsákom cipzárja. Egy megbízható szakembert kerestem, aki képes minőségi munka mellett megjavítani a problémás elemet, így akadtam a Google segítségével Pazsiczky Steffire, aki a Kárpátia Cipzárjavító vállalkozást viszi egyedül Budapest belvárosában, közel a Ferenciek teréhez. Idén nyáron a táska egy másik rekeszének a cipzárja is elromlott, nem is volt kérdés, kihez fogok fordulni a problémámmal. Elvittem hát a táskámat hozzá javításra és meg is kérdeztem Steffit, részt venne-e a projektemben. Nagyon segítőkész volt, igent mondott felkérésemre. A vele készült interjú az alábbiakban olvasható.

Pazsiczky Steffi üzletében található műhely.

Kihaló szakmák. Pár iparost megkerestem már ezzel a témával, többségük meg is sértődött ezen jelző miatt.

Nézze, én azt gondolom ez mind felfogás és hozzáállás kérdése. Az a baj, hogy a mai fiatalok nem így képzelik el a jövőjüket.

Nem a kétkezi munka az, ami számukra megfelelő lenne?

A hölgyeket például nem ez vonzza. Ez nem egy manikűrözött, műkörmös kéznek való, ez kosszal jár. Én sem úgy készültem, hogy majd itt leszek. Nem volt nekem ehhez a szakmához semmi közöm.

Különböző színű cipzárak.

Mi volt az eredeti szakmája?

Én idegen-nyelvű levelező voltam, ami a mai tolmácsnak, fordítónak felel meg. Azt hiszem kijelenthető, hogy ez elég messze esik egy cipzárjavítótól.

Hogy került ebbe a szakmába?

Férjem barátjáé volt ez az üzlet, ő csinálta a feleségével, de nekik nem ment különösebben jól. Így aztán a férjem rácsapott. Ez az üzlet anno Magyarország egyetlen cipzárjavítója volt, eredetileg Wossala György magyar vitorlázó tulajdona volt, ő futtatta fel.
Mi a férjemmel nagyjából 1995-ben vettük át, akkor még nem így nézett ki a hely, többen dolgoztunk itt négy alkalmazottal és volt 2 fő bedolgozónk is. Nagy forgalmunk volt, mivel annak idején a ruhakészítők nagy része tőlünk vásárolta a cipzárakat. Akkoriban az emberek még nem dobálták el rögtön a ruhájukat, illetve még a kínai termékek sem voltak annyira jelen a magyar kereskedelemben. Én személy szerint 1998-ban kerültem jobban bele az üzletbe. A férjem mondhatni egy művészlélek volt, főnöknek nem feltétlenül volt való. Viszont eredetileg finommechanikai műszerész volt, szóval a cipzárak technikai oldalával nem adódtak problémái, kisujjában voltak a dolgok.

“Én személy szerint 1998-ban kerültem jobban bele az üzletbe.

Hogyan dolgoztak együtt a férjével?

Állandó jelenlét kellett az üzletben, hogy rendben menjenek a dolgok, mert előfordulhatott, hogy az alkalmazottak inkább „maguknak”, zsebre dolgoztak. Ha például valaki behozott egy farmert cipzárjavításra, csak annyit mondtak az illetőnek, hogy jöjjön vissza 10 perc múlva. Ezért minimum felváltva itt kellett valakinek lennie, hogy felügyelje a munkát.

Akkor is ekkora volt a hely? El lehetett férni itt?

El lehetett persze. Négy varrógép volt fent a galérián, lent pedig a földszinten gyűjtöttük a ruhákat. Egy varrónő egy éjszaka alatt képes volt akár 30-40 dzseki cipzárját is kicserélni és megvarrni. Akkoriban még nem jött be az országba ez a sok olcsó ruhanemű, volt értéke a ruháknak, az emberek inkább megjavították azokat, mintsem vásároltak volna egy másikat a javítás árából. Manapság ez nem így van, sok az olcsó, de rossz minőségű áru.

“Egy varrónő egy éjszaka alatt képes volt akár 30-40 dzseki cipzárját is kicserélni és megvarrni.”

Említette nekem a riport előtt, hogy Pilisszentkereszten lakik. Miért Budapest? Ha tehetné vagy tudná, elvinné az üzletet a lakhelyéhez közelebb?

A fiatalok általában az interneten tájékozódnak, ott keresgélnek utána a dolgoknak. Na most ezzel az üzlettel más a helyzet, mert a vásárlók között még vannak olyanok, akik elmondják, hogy ők már a szülőkkel vagy a nagyszülőkkel is idehordták a ruháikat javításra.

Szóval a szájhagyomány révén ismerik?

Pontosan! Ennek az üzletnek itt a helye. Viszont, ha most én ezt az üzletet csak egy 10 méterrel arrébb raknám akár csak az udvaron belül, már nem találnák meg. Annak idején még autóval is meg lehetett itt állni az udvarban, nagyobb is volt a forgalma az üzletnek. Az emberek kényelmessé váltak, nem hajlandóak sokat utazni. Illetve jelenleg a hármas metró sem áll meg felújítás miatt a téren, ez is nehézséget okoz.

Használt, de ennek ellenére még használható cipzárakhoz való kocsik.

És az alkalmazottakkal mi lett?

Sajnos – mint korábban utaltam rá – csökkent a bolt forgalma, kénytelenek voltunk csökkenteni a létszámot. Ez a vállalkozás a jelenlegi formájában egy szezonális üzlet, mert inkább télen van forgalom, nyáron lecsökken a szolgáltatás iránti kereslet. Öt éve elhunyt a férjem, ő volt a pultban, annak idején még én igazgattam a varrónőket, aztán nagyrészt elmentek. Jött a kényszerűség, előtte csak hobbi szinten foglalkoztam ezzel. Itt állt egy csomó cucc, nem lehetett mit csinálni, kénytelen voltam beletanulni a varrásba.

Sokat látott munkapad és a mindennapokban szükséges munkaeszközök: csípőfogó, ollók, ragasztó, sniccer.

Így, hogy az üzletnek van egy szezonalitása, akkor van egy másik foglalkozása?

Nem dehogyis, ha nincs forgalom, akkor is nyitva kell lennem. Ez nem így megy, hogy nincs kedvem, akkor bezárok. Itt vagyok nyáron is, csak akkor értelemszerűen kisebb a forgalom. Bevallom, hogy nekem igazán akkor jó, ha rossz az idő és tél van. Akkor veszik elő az emberek a kabátokat és a csizmákat, amik el szoktak romlani, és hozzám hozzák megjavítani ezeket.

Ezt a képet 2021 októberében készítettem, hogy szemléltetni tudjam mennyivel több az őszi időszakban a Steffi munkája.

És az üresebb időszakokban hogyan üti el az időt?

Nem unatkozok, mert ott a családom, van egy lányom, az ő részéről van két unokám, így mindig van valami olyan cipzár probléma, amit legalább meg tudok nekik csinálni ilyenkor. Ezenfelül sokat olvasok.

Még vannak szakmaképzők, ahol tanítanak varrónőket. Ide nem jönnek tanulók, nem szeretné átadni a tudását valakinek?

Amit egy varrónő tud, ahogy ő tud varrni, az ide nem jó. A cipzárnak a bevarrása különböző termékekbe nehéz, nagyon széles a spektruma a cipzárral záródó dolgoknak. Vannak olyan esetek, amire még én is azt mondom, hogy hoppá, ezen gondolkodnom kell.

“Amit egy varrónő tud, ahogy ő tud varrni, az ide nem jó.”

Az, amit én csinálok, ahhoz minimum kettő vagy három év kellene. A varrónő nem biztos, hogy nekiállna sniccerrel vágni a varratokat, mert ő inkább elkezdené egyenként kibontani kisollóval. De itt amikor még varrónők dolgoztak, akkor ugye darabbér volt, abból sem neki, sem a vállalkozásnak nem lenne bevétele, mert határozottan és gyorsan kell tudni dolgozni. Tulajdonképpen az, hogy mibe milyen cipzár, milyen kocsi kell, az sok éves tapasztalat. Mutatok is olyan kocsit, ami már több mint 20 éves, ilyen nincsen senkinek. Ezt annak idején berendeltük nagy tételben, ma már nem is gyártják és hál istennek nagyon sokszor hasznát veszem. Ezt például Decathlon sátrakhoz használom.

“Mutatok is olyan kocsit, ami már több mint 20 éves, ilyen nincsen senkinek.”

Rengeteg olyan cipzárhoz való kocsim van raktáron, amit már nem gyártanak és mégis hasznosítani tudom őket. Ezek minőségben is mások, jobbak mint a maiak. Gyakoriak az olyan esetek, amikor ezekre van szükség, szóval nem volt akkora badarság olyan sokat venni belőlük.

“Rengeteg olyan cipzárhoz való kocsim van raktáron, amit már nem gyártanak és mégis hasznosítani tudom őket. Ezek minőségben is mások, jobbak mint a maiak.”
További cipzárhoz való kocsik.

Említette korábban, hogy néha előfordul olyan szituáció, amikor nem tudja mi legyen, merre induljon el? Ilyenkor mit csinál, valahol utánanéz hogyan lehetne megoldani a problémát?

Nem, általában magam jövök rá a megoldásra. Nézze, nem akarok nagyképűnek látszani, de már elég régóta benne vagyok a szakmában, van gyakorlatom ebben. De ha valami tényleg olyan bonyolult, akkor van, hogy éjszaka az ágyban fekve jövök rá a megoldásra, mert annyira nem hagy nyugodni. Szeretem én megoldani ezeket a problémákat, mert kihívást jelentenek. Illetve, ha valamit nem tudok elsőre megcsinálni, akkor be szoktam vallani a vásárlónak, hogy ez nem lesz olyan egyszerű és megbeszélem vele milyen megoldásokat tudok én nyújtani. Aztán amikor mégis sikerül megcsinálni és megoldani a problémát, az mindig nagy sikerélmény számomra, és általában a vásárló is örülni szokott, illetve elismerését fejezi ki ilyenkor. Azt hiszem ez egy nagyon fontos része a munkámnak.

Steffi munkaeszközei.

Pazsiczky Steffi boltját a 1053 Budapest, Ferenciek tere 7-8 alatti címen találhatja meg a kedves olvasó!

Az interjú 2021 augusztus 26-án készült, publikálásra 2021 október 31-én került.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

Create your website with WordPress.com
Kezdjük el
%d blogger ezt szereti: